Rovaniemi és Lappföld magyar túravezetéssel
Szeretnéd látni a sarki fényt Lappföldön? Vagy túrázni egyet a semmi közepen, hóval teljesen befedett fák között?
Szeretnéd látni a sarki fényt Lappföldön? Vagy túrázni egyet a semmi közepen, hóval teljesen befedett fák között?
Ki szeret különleges helyeket meglátogatni? Mi igen. Ez az egyik oka, hogy Nordkappra is eljutottunk az észak-norvégiai utunk során. Rovaniemiből, Finnországból indulva, két hónapot töltöttünk a norvég határon túl, és igyekeztünk minden ismertebb és kevésbé ismert csodát bejárni. Az út norvégiai részét Kirkenesben kezdtük, majd nyugat felé haladva három hét után eljutottunk Nordkappra is. Karolnak nem ez volt az első útja itt a távoli északon, viszont sok szempontból különleges volt e nyári kaland mindegyikünknek. Két kisgyerekünkell és a lakóutónkkal vágtunk neki ennek a hosszú útnak (is), melyet végig improvizáltunk. Sosem tudtuk, merre és mit fogunk csinálni, maximum néhány napra előre voltak ötleteink.
Látnivalók, útiterv, praktikus tanácsok Norvég autós útra. 2-3 hét Norvégiában, városok, természeti látnivalók, túrák, fjordok – azaz minden, amit meg kell nézni. 🙂
Új-Zéland az egyik legjobb ország a világon, amit lakóautóval könnyedén be lehet járni. Mi egy 7 személyes átalakított Toyotával vágtunk neki az egy hónapos kalandnak az akkor egy éves fiunkkal. A lakóautóról, ami egy campervan volt A járművek két csoportba oszthatóak, amiben nincs WC (NSC = Non-Self-Contained) és amiben van (SC = Self-Contained). Utóbbival sokkal …
Lakóautó és kempingezés Új-Zélandon – Mennyibe kerül egy hónap utazás? Read More »
Egy hónapot töltöttünk Új-Zélandon egy éves kisfiunkkal egy „campervan”-nal utazva, legtöbb alkalommal ingyenes kempingekben aludtunk. Sokat túráztunk mind az Északi, mind a Déli-szigeten. Összeszedtük néhány kedvenc képünket, hogy azokon keresztül kalauzoljunk el titeket erre a csodás vidékre. Nézzétek meg, hogy melyek voltak a legvarázslatosabb helyek, ahol jártunk.
A Lofoten-szigetek Norvégia egyik leglátványosabb része. A bakancslistánkon is régóta szerepelt mire végre eljutottunk oda. A fjordok lélegzetelállító látványt nyújtanak az év bármely részében, akár túrázni indul oda az ember, akár csak egy autós vagy hajós körút keretében látogatja meg a szigetcsoportot. A táj nyáron élénkzöld, a tipikus norvég házak bordószínűek és sajátos hangulatot adnak a környéknek ami egykoron a halászatból élt.