Plitvicei tavak

Plitvicei tavak

Sharing is caring!

A Plitvicei tavak Európa egyik leglátványosabb Nemzeti Parkja, mely az egész világon népszerű. A horvát természeti csoda egyik nagy előnye, hogy Magyarországról is viszonylag könnyen megközelíthető, tökéletes program egy hosszú hétvégére. Az egyik kedvec helyünk a a németországi Neuschwanstein kastély mellett. Az alább összeszedtünk minden tudnivalót arról, amit tudnotok kell, ha meg szeretnétek látogatni a Plitvicei tavakat, mely egy Európa leglátványosabb vízeséseinek.

A Plitvicei tavak és a Nemzeti Park

A Plitvicei tavak az egyik legidősebb nemzeti park Horvátországban. 1979 óta az UNESCO Világörökség listájára is felkerült. A parkot 1949-ben alapítottak ezen a hegyvidéki karszt területen. A Kapela völgyben elterülő védett terület közel 300 négyzetkilóméter kiterjedésű. A tavakat évente több, mint egy millió turista látogatja meg.

16 darab, összesen 207 hektár kiterjedésű tó, 100-200 kisebb és két hatalmas vízesés (a nagyobbik 78 méter magas) található a Plitvicei Tavak Nemzeti Parkban. A terület egész évben látogatható.

A tavak a tengerszint felett 503 és 637 méteren (Proscanski-tó) találhatók az őket körülvevő gyönyőrű, fehér dolomit és mészkősziklák közötti karszt területen.

A mésztufagátak keletkezése

A tavak és vízesések környékén megfigyelhető mésztufagátak napjainkban is folyamatosan fejlődnek, változnak, épülnek. A karsztosodás folyamatával írhatjuk le ezeknek a különleges felszínformáknak a keletkzését. Bár az egyetemen egész kurzusokat hallgattunk a témáról, szerencsére néhány mondatban leírható, hogy miként épülnek fel a mésztufagátak.

A lehulló csapadék beszivárog a talajba és a karsztos kőzetek közé, közben ki-ki oldva belőlük egy kis anyagot. A víz lent a meélyben összegyűlük, akár barlangokat vagy föld alatti folyókat is kialakíthat, majd egyszer csak a felszínre bukkan. Ekkor a külső hőmérséklet növekedése miatt (valamint a nyomás csökkenése révén) a víz szén-dioxid tartalma lecsökken, a vízben oldott mészkő pedig kicsapódik. Ezek kezdetben csak vékony, sérülékeny hártyát alkotnak, majd egyre vastagabbak lesznek.

A Plitvicei Nemzeti Parkban a mészkiválás sebessége 10-30mm évente, azaz ennyivel gyarapszanak ezek a különleges karsztképződmények, a mésztufagátak.

Plitvicei tavak

Amennyiben a túrák és képek érdekelnek, és nem szeretnél a jegyárakról és egyéb praktikus tudnivalókról olvasni, ugorj a kirándulás leírására.

Plitvicei tavak autóval Magyarországról

A Plitvicei-tavakhoz Budapestről 5.5 óra alatt majdnem 500 kilométert megtéve juthatunk el személyautóval. A legpraktikusabb útvonal Zágrábon keresztül vezet.

A magyar országhatárig (ha Budapestről autóval utaztok a Plitvicei tavakhoz) az M7-esen menj Letenyéig, majd az országhatár után az A1-est követve haladj. Az utolsó, körülbelül 75 kilométert az 1-es főúton kell megtenned mielőtt megérkezel a Plitvicei tavak déli bejáratához, mely egyben a Plitviei tavak főbejárata is.

A horvát autópáyadíj 68 kuna per út, azaz 136 kuna, angyjából 6000-7000Ft oda-vissza.

Ha nem csak egy hosszú hétvégét szernétek itt eltönteni, akkor mindenképp érdemes hazafelé egy kicsit hosszabb utat választani, és bejárnod egyik kedvenc országunkat, Bosznia-Hercegovinát a Balkánon.

budapest plitvice térkép

Plitvicei tavak belépő 2020

A tavakhoz a belépők árai az év különböző időszakaiban az alábbiak szerint változnak. A nyári időszak a legdrágább, amikor a park a legtovább van nyitva, míg a téli időszakban kell a legkevesebbet fizetni a belépésért.

Tanulóknak, gyerekek és csoportoknak (15 fő felett) jelentős kezvezmény jár, illetve 7 éves kor alatt ingyenes a belépés.

 Jegy árak 2020 június 1 és szeptember 31 között2020 április 1 – május 31 illetve október 1-30 között 2020 január 1  – március 31 illetve november 1 és december 31 között
felnőtt (18 év felett)16 óráig 300 kuna, 16ó után 200 kuna180 kuna80 kuna
tanuló16 óráig 200 kuna, 16ó után 125 kuna110 kuna50 kuna
gyerek (7 év felett)16 óráig 120 kuna, 16ó után 70 kuna50 kuna35 kuna
gyerek csoport (15 fő felett)16 óráig 100 kuna, 16ó után 60 kuna100 kuna30 kuna
felnőtt csoport (15 fő felett)16 óráig 300 kuna, 16ó után 200 kuna160 kuna75 kuna

 Jegyvásárlás online – Plitvicei tavak 2020-ben

A nyári időszakban mindenképp érdemes előre online megváltani a belépőjegyünket, mivel a park könnyen eléri a maximális kapacitását, és így ha nem is maradunk le teljesen a látogatásról, mindenképp órákat várhatunk a sorban, reménykedve, hogy előbb utóbb bejutunk.

Online, legalább 1 nappal a tervezett látogatás előtt meg kell vásárolni a belépőt.

Jegyvásárlás a helyszínen

A helyszínen is árusítanak jegyet, de azonnal csak akkor mehetünk be, ha még van szabad hely adott belépési idősávban. Érdemes előre megváltani a belépőt, ha nem akarunk a gyönyörű napos időben órakát várakozni.

Nyitvatartás

A Plitvicei tavak nyáron reggel 7 és 20 óra között, tavasszal-ősszel 8-19, télen és ünnepnapokon: 8-16 óra között vannak nyitva . A Plitvicei tavak belépő árai magukban foglalják a nemzeti park területén levő járművek használatának díjait is, így a kis hajóért illetve a buszozásért nem kell már külön fizetni!

Időszak Nyitvatartás
Nyáron7-20
Tavasszal és ősszel8-19
Télen8-16
Plitvicei tavak képek

Plitvicei tavak szállás

A tavak közelében különféle szállások között válogathatunk a pénztárcánknak és a szükségleteinket figyelembe véve.

A park mindkét bejárata mellett találunk szállásokat, hoteleket. Az Entrance 1 közelében és az Entrance 2 közelében is.

Szállások a Plitvicei Nemzeti Park mellett

Booking.com

Plitvicei tavak webkamera

Webkamerán is megleshetjük a helyi viszonyokat és az időjárást EZEN a linken.

Plitvicei tavak időjárás

Többek között ezen az oldalon is tájékozódhatunk az aktuális időjárásról és előrejelzésekről. A Plitvicei tavak hőmérséklete egész évben 10 és 20°C között mozog, míg a levegő nullafok közelében is lehűlhet a téli hónapoban. Július és augusztus az év legmelegebb időszaka, ilyenkor a napi maximum a 30 fokot is elérheti.

Plitvicei tavak télen

Télen is érdemes felkeresni a tavakat. A havas időszakban a fehér és a kék szín árnyalatai dominálnak. A víz gözölök, elég szürreális látvány tárulhat a szemünk elé. Ha kevésbé vagyunk szerencsések, akkor szürkés-barnás, kevésbé látványos látogatásban lehet részünk.

plitvicei tavak télen

Plitvicei tavak ősszel

Összel a lombkorona különböző színekben pompázik, és mondhatni sem kell, hogy jóval kevesebb látogató keresi fel a helyet, mint nyáron.

Plitvicei tavak kirándulás 2020

Egyéni és csoportos utazás

A tavalyhoz akár egyéni utazás keretében, akár csoporttal is eljuthatunk. Mi a saját szervezést javasoljuk, így a programot magatok tudjátok alakítani. Fentebb leírtuk, hogyan érdemes autóval, egyénileg eljutni a Plitvicei-tavakhoz, nézzétek meg.

Plitvicei tavak busszal

Amennyiben nem saját autóval, hanem busszal szeretnétek eljutni a Plitvicei tavakhoz, akkor először Zágrábba kell eljutnotok. Innen indulnak buszjáratok a Plitvicei tavak irányába (Zadar illetve a Split felé) is. A buszmegálló a déli bejárat előtti parkolónál van.

Plitvicei tavak kirándulás és túraútvonalak

Turistaként különböző nehézségű és hosszúságú útvonalak közül válogathatunk. A legtöbb pallókon halad, és kitérőket tesz a tavakhoz vagy látványosabb vízesésekhez.

3,5 kilométeres séta – azaz az A túra

A túra leírása

Ez a legrövidebb túra a Plitvicei tavaknál. A 1. számú bejárattól indul, és az alsó tavak mentén haladva juthatsz el a Nagy vízesésig. Az útconal könnyű és rövid, 2-3 óra alatt fényképezéssel, nézelődéssel könnyen bejárható.

Időtartam: 2-3 óra
Táv: 3,5 km
Kinek ajánljuk?
Akik nem szeretnének vagy tudnak sokat sétálni, vagy időszűkében vannak.

4 kilométeres séta & hajókázás – azaz a B túra

A túra leírása

Ez is egy nagyon rövid kirándulás a Plitvicei tavaknál, melyet idősebbek vagy kis gyerekkel idelátogatók is bejárhatnak nagyobb nehézség nélkül. A túrát mindkét bajárattól kezdve végig lehet járni. Az útvonal szintén érinti a plitvicei alsó tavakat, a Nagy-vízesést és amivel többet nyújt az A túránál, az a Kojzák-tavi hajóút. Erre szintén érvényes a belépőjegy, így nem kell pluszba más fizetni érte.

Az útconal könnyű és rövid, 3-4 óra alatt fényképezéssel, nézelődéssel könnyen bejárható.

Időtartam: 3-4 óra
Táv: 4 km
Kinek ajánljuk?
Akik nem szeretnének vagy tudnak sokat sétálni, vagy időszűkében vannak, és szeretnék hajóról is megcsodálni a varázslatos Plitvicei tavakat és a vízeséseket.

7 kilométeres séta, kisvonat & hajókázás – azaz a C túra

A túra leírása

A C túra már tkéletes egész napos Plitvicei tavak kirándulásnak is. A 8 kilométeres útvonalat a kisvonattal és a busszal együtt nagyjából 5 óra alatt tudod bejárni

Bár ez a túra is mindkét bejárattól elérhető, érdemes a főbejáratnál kezdeni, és egyből a kisvonattal felmenni a tavak legmagasabb pontjához, ezzel megelőzve a tömeges és lerövidítve a várakozási időket.

A csodás felső tavak és vízesések mellett haladunk dél felé, egészen a Kozjar-tóig, ahonnan a már a B túráról isméert útvonalat tudjuk bejárni. A hajóval átmegyünk a Nagy rétre, majd utána az alsó tavak mentén sétálunk, majd végül eljutunk a Nagy-vízeséshez.

Időtartam: 4-5 óra
Táv: 8 km
Kinek ajánljuk?
Akik az egész napot a Plitvicei tavaknál szeretnék tölteni, is kényelmesen szeretnék bejárni a legfőbb látványosságokat.

Egy másik 4,5 kilométeres séta & kisvonat – az E túra

A túra leírása

Az E túra azon túrák egyike, mely csak egyik bejárattól indulbe járható be. Az E túra egy, a déli kaputól induló rövid, 2-3 óra alatt végigjárható 4,5 kilométeres túra, mely nem vezet el a látványos Nagy-vízesésig. A túra a második számú, főbejárattól indul. Innen kisvonattal felmész a legmagasabb pontig, majd onnan gyalog visszasétálsz a tavak másik oldalán.

Időtartam: 4-5 óra
Táv: 4,5 km
Kinek ajánljuk?
Akik megelégszenek a Plitvicei tavakkal a Nagy-vízesés meglátogatása nélkül. (nem ajánljuk 😉

4 kilométeres séta & hajó- az F túra

A túra leírása

A rövid túráknal még nincs vége, az F túra is ide sorolható. Akkor érdemes ezt a túrát választani, ha nem bánjuk, hogy az egyik kaputól indulunk, majd a másikhoz érkezünk vissza. Az útvonala a déli kaputól indulva a Kozjak tavon, a Nagy-vízesés és a barlang mellett haladva az északi kapunál ér véget. A 4 kilométeres távolságot a hajózással együtt 3-4 óra alatt lehetmegtenni.

Időtartam: 3-4 óra
Táv: 4 km
Kinek ajánljuk?
Akik nem bánják, hogy az egyik kaputól indulnak, majd a másikhoz érkeznek vissza

17,5 kilométeres túra a Plitvicei tavaknál – a K túra

A túra leírása

A leghosszabb túraútvonal a Plitvicei Nemzeti Parkban a K túraként listázott gyalogtúra. Ez nem vesz igénybe semmilyen elektromos segítséget, azaz gyalog tudod körbejárni a tavakat és a több, mint száz vízesést.
Ez a túra szintén elvisz a Nagy-vízeséshez és a barlanghoz is. Az út egy része az erdőben halad (az elektromos vasút helyett), és viszonylag sok ideig nem nyílik túl sok kilátás a tavakra, de ez is lehet egy kellemes séta, főleg ha késpn érkezel, és nem szeretnél sorbaállni, inkább felgyalogolsz a legmagasabb pontra.

Időtartam: 6-8 óra
Táv: 17,5 km
Kinek ajánljuk?
Akik sokat szeretnének sétálni. 🙂

A szerzőről: Katalin

katalin-bio

Katalin imád túrázni, autós körutakra menni, és családjával felfedezni a világ eldugott csodáit. Amikor épp nem a finn Lappföldet járja be, akkor általában valamelyik nemzeti parkban, a hegyekben, vagy a lakóautójukban található meg valahol a világ körül.
Itt olvashatsz a kalandjairól.

Sharing is caring!