Egy késő őszi péntek délután van. A nap már alig emelkedik a horizont felé, délután négykor lenyugvóban van. A kicsiny Lappföldi falu bár tartományi központ,alig lakja 500 fő. Az ezer fős tartomány háromnegyede hatvan év feletti. Nincs sok történés a környéken. Bár a falunak van egy kisboltja, gyógyszertárja, orvosi rendelője és benzinkútja, postája nincsen.
Péntek délután van, csomagunk érkezett. A benzinkútra indulok felvenni. A nap utolsó sugaraiban a falun keresztül sétáló rénszarasokon mélázik el a tekintetem. Már jól ismerjük egymást, a konyha ablakból is gyakran szoktuk egymást figyelni. Ők a megszokott nyugalommal lépdelnek át az autó előtt, finomabb falatokat remélve az út túloldalán.
Leparkolok, benyitok a benzinkút kisbolt részébe. Amint belépek, tíz kíváncsi szempár pillant rám. Kívülről korábban nem is vettem észre, hogy a benzinkút kis kocsmaként kávézőként is funkcionál. A bent békésen iszogató nyugdíjasokkal néhány pillanatig fürkésszük egymás tekintetét. Bár néhány szomszéddal már beszélgettünk, velük még nem ismerjük egymást. Csend van.
A pultnál álló tulajhoz igyekszem, köszönök és elmondom miért jöttem. Bemutatom a postai értesítő sms-t és a személyim. A hölgy a külföldi nevet látva egyből “irodalmi” nyelven kezd beszélni. (szerk.: Finnországban a beszélt nyelv megannyi dialektusa létezik. Az írott nyelvet a híradóban, újságokban, hivatalokban és külföldiekkel beszélve használják csak. Már ha használják.) Néhány pillanat múlva megkapom a csomagot és csendesen kisétálok.
Azt már csak a képzeletemben látom, hogy az “öregek” visszazökkennek a beszélgetésbe, megvitatják, hogy mégis ki volt ez a gyüttment, akiről már Esa is beszélt.
Honnan látható a sarki fény? Töltsd le az ingyenes TÉRKÉPET.
A szerzőről: Katalin
Katalin imád túrázni, autós körutakra menni, és családjával felfedezni a világ eldugott csodáit. Amikor épp nem a finn Lappföldet járja be, akkor általában valamelyik nemzeti parkban, a hegyekben, vagy a lakóautójukban található meg valahol a világ körül.
Itt olvashatsz a kalandjairól.
