Juhannus – azaz a nyári napforduló ünnepe Finnországban

Junahhus kokko Midsummer Bonfire in Rovaniemi

Sharing is caring!

A nyári napfordulót Finnországban egy június 20 és 26-a közötti szombati napon ünneplik. Vagyis inkább az előestéjén pénteken, Szent Iván éjszakáján. Másnapra már csak a pihenés marad. Péntek este az ország szinte minden pontján kisebb vagy nagyobb máglyát raknak, majd a napot iszogatással és szaunával zárják.

Kapcsolódó cikk: Rovaniemi in summer

A nyári napforduló ünnepe Finnországban – Juhannus

Bár otthon is mindenki hallott már Szent Iván éjszakájáról (vagy legalább Shakespeare Szentivánéji álom művéről), az év leghosszabb napjáról, közel sem övezi akkora kultusz, mint itt északon. Az egész ország ünnepel, ráadásul ez a nap jelenti a nyári szabadságok kezdetét is. Így már ti is ünnepelnétek, ugye? 🙂

Az fél ország felkerekedik, és elutazik a kis faházikójába, valahová a semmi közepére, egy folyó vagy tó partjára. Ott a természet lágy ölén szeretteik vagy jó barátaik körében ünneplik meg e fontos napot (és éjszakát).

Azért nem ürülnek ki teljesen a városok (legalábbis a nagyobbak nem) sem, és elég hangulatos programokat találhatunk magunknak akkor is, ha nem akarok elvonulni a világ elől. Mindig van zene, sör, és este nagy máglyagyújtás is. Itt Rovaniemiben (3 év atapasztalata alapján) tűzzsonglőrök is vannak minden évben. A délután gyerekprogramokkal kezdődik, este 6-kor zászlófelvonás, majd folytatódik tovább az iszogatás, táncolás, amit csak az esti máglyagyújtás szakít meg körülbelül egy fél órára.

Az estét általában szaunával zárják a finnek (és mi is 🙂 ).

Rovaniemi Midsummer Celebration

Juhannus története

Juhannus az Ukon juhla-ra (Ukko ünnepsége) vezethető vissza. Ukko egyike a híres finn isteneknek, ő az egek, az időjárás, az aratás és a mennydörgés istene. Később, Keresztelő Szent János (finnül: Johannes Kastaja) nevébél eredően elkezdték Juhannus-ként hívni az ünnepet.

Midsummer celebration in Rovaniemi

Tradíciók és hagyományok

Szent Iván éjjelét a finneknél is mágikusság, romantika, és szerelmi bájok övezik. Elsősorban a fiatal, hajadon lányok tartották fenn a különféle tradíciókat, hogy segítséget kapjanak a legjobb pár megtalálásában és gyerekáldásban is szerencse övezze őket.

Az egyik ilyen hagyomány például arról szól, hogy meztelenül bele kellett nézzenek a kút gyűrűjébe, ahol a mágikus erők felfedték leendő férjük képmását.

A lidércfényeket is Juhannushoz és természetfeletti erőkhoz kapcsolták (ekkoriban mit sem tudtak a mocsárgázok öngyulladó tulajdonságáról). Ezek vezették a kiválasztottakat a mágikus, virágzó fern virágokhoz, amik valamiféle kincset rejtettek, vagy legalábbis az ahhoz vezető utat. Ehhez hasonló történet számos északi és balti legendában is megőrződött.

Egy, a napjainkban is követett szokás,hogy a hajadon lányok hét különféle virágot gyűjtöttek össze, melyet éjjel a párnájuk alá tesznek, és így a leendő férjükről álmodnak majd. Nem tudom, hogy ez valóban működik-e, de van olyan finn barátunk, aki követte a hagyományokat, és azóta is boldog házasságban él. Talán megéri kipróbálni.

Juhannus máglya

A Juhannus máglya (finnül kokko) az est leglátványosabb és legfontosabb programja. Mutatunk néhány képet a máglyagyújtásról és az ünneplésről.

Az időjárás Juhannus idején is elég kiszámíthatatlan itt messze északon. Egyik évben 30°C és napsütés, máskor 10 fok és eső fogad minket. Talán az egyetlen tanács, amit tudunk adni, ha Finnországban szeretnétek tölteni a nyári napfordulót és környékét, akkor öltözzetek rétegesen és legyetek felkészülve BÁRMILYEN időjárásra.

Szerencsére a szaunában mindig fel lehet melegedni. 🙂

Juhannus in Rovaniemi

Junahhus kokko Midsummer Bonfire in Rovaniemi

Juhannus Szauna

Valószínűleg nem meglepő, hogy a szauna látogatás is része a ünnepségnek, ahogy a mindennapi életnek is. A délutáni folyamán a nyírfa leveles, fiatal zöld ágaiból egy csokrot is készítünk (vihta-nak hívják), amit majd később a szaunában lehet használunk. (Természetesen ezt nyáron máskor is elkészíthetjük, nem csak ezen a napon  )

Preparing vihta at midsummer

Vihta a.k.a. birch branch for the sauna

A következő képen egy szauna-hajó látható. Az áruk elég borsos Juhannus idején (de a nyár többi részében simán bevállalható), de ha tehetitek mindenképp próbáljátok ki.  Szuper élmény!

The sauna

Fehér éjszakák, éjtelen éjjelek és éjféli napsütés

A nyári napforduló környékén itt az északi sarkkörön, Rovaniemiben körülbelül egy hónapig nem nyugszik le a nap. Még egy északi ‘specialitás’, amit egyszer meg kell tapasztalni. Bár egyeseket zavar a sok fény (engem csak alváskor 😉 ), a biológiai óránk könnyen átállítódik, de kellő odafigyeléssel azért lehet tartani napirendet, és még aludni sem felejt el az ember.

 

More about Finland: Things to Do in Rovaniemi in Summer | Activities in Lapland in Summer |  Finland Road Trip Itinerary | Rovaniemi in Winter | Lapland Road Trip Itinerary | Best Cities to Visit in Finland |

Sharing is caring!

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.