Norvég autós körút – 3+ hét utazás Norvégiában

Frafjord - Norvégia látnivalók

Sharing is caring!

Idén a lakóautónkkal jártuk be Norvégiát. Azaz egy részét ennek a hatalmas és csodás országnak. 3 hét, több ezer kilométer, és egy újabb feledhetetlen élmény van mögöttünk.
Elsősorban a természeti látnivalók voltak soron, de számos várost is érintettünk. Mivel már számos alkalommal jártunk az országban, így nem volt cél mindent megnézni. Ennyi idő alatt nem is lehet.
Norvégia családdal utazóknak is ideális célpont. Ezúttal a 2 éves fiunkkal és 6-7 hónapos terhesen fedeztük fel. Emiatt például most nem jártuk végig az összes híres túraútvonalat, csak a Preikestolen-t, azaz a Szószék-sziklát mertem bevallalni. De kezdjük inkább az elején.

Hogyan utazzunk Norvégiába?

Norvégiában számos nemzetközi repülőtér található. Repjegyek Norvégiába. Budapestről érdemes at alábbi városok egyikébe repülni:

  • Oslo (közetlen járat)
  • átszállással: Tromso, Bergen, Stavanger, Tromdheim

Autóval is eljuthatunk ide, de ahhoz kicsit több szabadidőre lesz szükségünk. A poszt alján ne felejtsétek elolvasni, hogy még miket érdemes tudni, ha Norvégiában vezettek.

Norvégia autóbérlés

Mivel Norvégiában az airport transzfer és a tömegközlekedés árai is elég magasak, érdemes már rögtön a repülőtéren bérelnünk autót.

Autóbérlés – árösszehasonlítás

Osló látnivalók

Osló önmagában kiváló 2-3 napos program az ide érkezőknek.
A múzeumok közül személyes kedvencem a Viking-hajó múzeum (Vikingskipshuset, jegyek itt, ami viszonylag rövid program, és a Norvég Tengerészeti Múzeum (FRAM Norsk Maritimt Museum), ahol szintén hajókat lehet nézni, és sokat tanulhatunk a különböző expedíciókról, melyeknek norvég résztvevői is voltak. Mindkettő a Bygdøy félszigeten található.

Viking-hajó múzeum (Vikingskipshuset

A Vigeland installáció is örök kedvenc a közelben található Frogner-parkban. A szobrok elég explicitek, rengeteg érzelmet (is) megjelenítenek. Itt írtam bővebben a parkról (angol).

Vigeland Monument Oslo

A téli sportok szerelmeseinek mindenképp ajánlom, hogy vonatozzunk fel a Holmenkollen síugrósánchoz, és látogassuk meg a kis múzeumot is. Innen akár sétálhatunk is egy nagyot a környező zöld övezetben. Ráadásul a kilátás is egész kellemes az alattunk elhelyezkedő fővárosra.

Ha 1-2 múzeumnal több helyre akartunk bemenni, mindenképp ajánlom az Oslo Pass-t, sokat lehet vele spórolni. 1-2-3 napos verziója is létezik.

A főváros az Osló-fjordban fekszik (nem meglepetés!), amit hajó kirándulással is be lehet járni. Ezt elsősorban azoknak ajanlom, akik nem járják be az egész országot, mivel ennél sokkal látványosabb fjordok is vannak Stavanger és Bergen környékén.

 

Ezen kívül amit még érdemes Oslóban megnézni

  • Akershus erőd
  • Royal Palace
  • Városháza
  • Katedrális

Szállás: Citybox Oslo vagy Radisson Blu Plaza Hotel

Lutvannet tó - Osló kirándulás

Mi legutóbb a Lutvannet tóhoz és strandhoz is elsétáltunk – ez kívül esik a turistás helyeken, de ha ráértek (és nem először jártok Oslóban), akkor mindenképp ajánlom. Mi a harmadik látogatásunksorán jutottunk el ide.

Verdens Ende, egy napos kirándulás Oslóból

Verdens Ende Tjome Norway

Verdens Ende volt Osló után a következő állomásunk, de akár 1 nap alatt is megoldható Oslóból (160 km-re van). Tjome-tol délre, egy kisebb sziget déli csúcsán található, kellemes tengerparti hely az Oslo-fjord végén. A hely neve világvégét jelent. Nem csoda, mivel elég kietlen, sziklás, és utána a tenger terül el.

2-3 órát könnyen el lehet itt tölteni. A kis gyerekek és a fotózást kedvelők imádni fogják a köves-sziklás tengerparti terepet.

Bővebben Verdens Ende-ről (angol). Itt egy kora 20. századi világítótorony replikájáról is láthattok képeket.

Szállás: Scandic Havna Tjøme

Kristiansand látnivalók

Ha a tengerparti utat választjuk Stavanger felé, akkor a Kristiansand útba esik. Odderøya erőd egy kis szigeten található, a városközpont mellett. Fél napot, 3-5 órát számoljatok a programra, ha minden zegét-zugát be akarjátok járni. Körülbelül 3 kilométeres sétaút szeli kerersztül a korábbi katonai bázist, ahol sok 18. századi épületet is megfigyelhetünk. Szerencsére babakocsival is járható, de van néhány elég meredek rész.

Kicsit többet vártam az erődtől, csak azért nem feltétlenül érdemes ide eljönni, ráadásul ezen a szakaszon fizettük a legtöbb autópályadíjat.

Tó dél Norvégiában - Kristiansand

Egy éjszakát töltöttünk a város északi részén található hatalmas erdő/park mellett is. Hangulatos hely, tavakkal, strandokkal, kisebb nagyob ösvényekkel. Innen Stavanger felé vettük az irányt.

Szállás: Hotel Dronningen vagy Scandic Kristiansand Bystranda

Stavanger látnivalók

Stavanger látnivalói közül a Norvég Kőolajmúzeum (Norwegian Petroleum Museum) jut először az eszembe. Bár a mostani út alatt nem jártunk bent, kicsik és nagyok egyaránt sokat tanulhatnak az olajkitermelés múltjáról és jelenéről egy szuper múzeumban. A múzeumon kívül az Óvárosban több, mint 150 régi fehér fa épületet is megőriztek, érdemes körbesétálni ott is.

A városra elég 2 nap, viszont a környező természeti csodákra érdemes még minimum 3-4 napot hozzáadni.

Amit érdemes Stavangerben megnézni

3 kard emlékmű (Sverd i fjell) Látnivalók Norvégia
  • „3 kard emlékmű” (Sverd i fjell)
  • Katedrális
  • Gamle
  • Konzervipari Múzeum (Norwegian Canning Museum)

Túrák Stavanger környékén és egyéb látványosságok

  • Kjerag és a Lysefjord (1-2 nap)
  • Frafjord (1 nap)
  • Preikestolen (1 nap)
  • Røssdalen Camping (1 nap)
  • viking falu (The Viking Village on Bukkøy) (1/2 nap)
  • Little Statue of Liberty (Visnes) (1/2 nap)
Utazás Norvégiában gyerekkel

Ebben a régióban töltöttük időnk nagyrészt az út alatt, így részletesebb is írunk alább ezekről a helyekről. A híres túrák Stavangerből megközelíthetők és 1-2 nap alatt abszolválhatók. Személy szerint legalább 5-7 napot eltöltenék ezen a környéken, de két hét alatt sem lehet unatkozni, ha szerettek kirándulni.

Szállás: Cozee Central Apartments vagy Radisson Blu Atlantic Hotel

Kjerag túra, a híres kerek szikla

Ki ne akarna ezen a népszerű kövön állni, ezer méterrel a Lysefjord felett? Sajnos ez alkalommal (áprilisban) az utak még le voltak zárva a hóhelyzet miatt, hajóval pedig elég drága lett volna a lakóautóval utazni rajta Lysebotn-ba, így most kimaradt a túra.
Azért mutatok néhány képet a majd’ tíz évvel ezelőtti útról. Lysebotnból nehéz és hosszú, de a fjord tetejéről a látogató kozpontból jóval könnyebb a túra. Én utóbbi útvonalon jártam és bátran ajánlom nektek is.

A parkoló díja 200kr.

Szervezett túra árak itt.

Szószék-szikla – Preikestolen túra

Érdemes a Lysefjordot a másik oldalról is megnézni, mint ahol a Kjerag található. Szerencsére ez most is megközelíthető volt, és nagy pocakkal is sikerült. Karol pedig a kétévest hordozta, amikor nem akart épp szaladgálni.

Ez a legkönnyebb a három híres túra közül de ennél csak egy nehezebb túrán voltunk később. Ha nem vagyok különösen jó formában 4-5 órát mindenképp számoljatok rá. Az útvonal hossza 8 km és mindössze 350 méter szintemelkedést kell leküzdeni. A parkoló díja 250kr.

Részletes beszámoló a túráról itt található (angol).

Szervezett túra árak itt.

Frafjord – a csoda (és a hatalmas Månafossen-vízesés)

Egy csendes kis halászfalu a hasonló nevű fjord végén. Szezonon kívül egy lélekkel sem találkoztunk, és a kb 10 km-re lévő Månafossen-vízesesnél is csak néhány ember fotózkodott. A vízeséshez meredek de viszonylag rövid ösvény vezet, de mindenképp megéri felmászni.

Viking falu (Bukkøy)

Nagyobb gyerekekkel ajánlatos program, ha szeretnétek kicsit időutazni a viking időkbe. Mi most kihagytuk, de ha már jártatok itt, meséljetek, milyen volt!

Røssdalen

U alakú gleccservölgy Norvégiában

A világ végére is el autóztunk. Az út egyre keskenyebb lett és egyre látványosabb helyen vezetett. U alakú gleccser völgyek, majdnem érintetlen természet és sok sok birka.

Vízesés Norvégia


Több rövidebb túraútvonalat közül lehet választani, plusz egy látványos vízesést is meg lehet nézni. Azt hiszem bátran állíthatom, ez volt az egyik kedvenc környékünk. Nyáron valószínűleg itt is találkozik az ember másokkal.

A Kis Szabadság-szobor (Little Statue of Liberty) Visnes

Kis Szabadságszobor (Little statue of liberty) Visnes - kirándulás Stavangerből

Érdemes Stavangerből észak felé átkompozni, mivel itt egy igazi Szabadság-szobrot találhatunk Visnes-ben.

Visnes rézbányája előtt található a kicsiny szobor, Stavanger és Bergen között egy szigeten. Feltehetőleg itt bányászták a New York-i szoborhoz a réz nagyrészét. Bár erről pontos feljegyzések nem maradtak meg, de mivel más, ilyen volumenű rezet igénylő projekt nem volt abban az időben, ezért ez a legvalószínűbb magyarázat, hogy oda szállították a kibányászott mennyiséget.

Odda és környéke

Odda és a mellette fekvő Nemzeti Parkok (Folgefonna és a Hardangervidda) voltak a másik terület, ahol akár hetekig is maradunk volna. Túráztunk, pihentünk, és élveztük a gleccserek, hegyek és fjordok nyújtotta pazar kilátásokat. Itt is érdemes 3-5 napot (minimum) eltölteni.

Néhány kedvenc:

  • Trolltunga túra
  • Buer-gleccser
  • Rosendal és környéke
  • Vøringfossen

Trolltunga – a Troll nyelve (Hardangervidda Nemzeti Park)

Talán a leghíresebb túra útvonal, ami Odda-tól északra található. A túra hosszú és emiatt viszonylag nehéz. Most sajnos nem vállaltuk be, majd ha a gyerekek önjáróak lesznek 😉 elhozzuk őket ismét. A túra 1-2 napot vesz igénybe, edzettségtől (is) függően.

A parkoló díja 300-600kr.

Kombinált túra árak

Szállás: Odda Camping 

Buer-gleccser (Folgefonna Nemzeti Park)

Buer-gleccser (Folgefonna Nemzeti Park)

Korábban írtam, hogy a Preikestolen-nél csak egy durvább túrát vállaltam be, még pedig ezt, a Buer gleccserhez, a Folgefonna Park szélén.
Kb 600 méter szintemelkedest kellett leküzdeniük, hidak, pallók és láncok szegelyezte útvonalon. 3-4 óra alatt végigjárható (ha van tapasztalatod nehezebb terepen.

Mutatok egy képet arról a helyről, ahol majdnem visszafordultam, pedig már egész közel voltunk a menedékházhoz.

lánc a Buer-gleccser túrán

Azok ott a fiúk a tetején. Azért egy perc gondolkodás után felhúztam magam, úgy ítéltem meg, hogy lefelé is menni fog. A kilátás a gleccserre pazar, aki akar, mehet feljebb/közelebb is. Nekünk ennyi most elég volt. 🙂

Ha bárki megkérdezi, melyik volt a kedvenc túránk, akkor ez, hiába vannak híresebb helyek is.

U.i. ezen a túrán kaptam a legtöbb elismerést, fiataloktól és nyugdíjas pártoktól is. Gondolom nem mindennapi látvány, aki ide ekkora pocakkal felmászik.

A parkoló díja 150kr (bár szezonon kívül nem üzemelt az automata).

Szállás: Odda Camping 

Rosendal

Oddából átmentünk egy fizetős alagúton (Folgefonntunnelen) és a Folgefonna Nemzeti Park másik oldalán is eltöltöttünk néhány napot. Rengeteg kis vízesést lehet látni, és parkoló is van hozzájuk az út mentén.

Többet között ehhez a tengerszemhez sétáltunk fel Rosendahl városa felett. Az út hosszú, de babakocsival (és biciklivel) is járható. Tökéletes egész napos programnak, ha gyalog vagytok. És cuki fa kabinokat is láthattok az út vége felé. Régen ezekben laktak a pásztorok.

A városban található egy „kő park” (Stone Park), ahol a környéken fellelhető mindenféle kőzetet kiállítottak. Fél óra alatt könnyen végigjárható gyerekekkel.

Eidfjord és Vøringfossen vízesés

Vøringfossen parkoló

Egy nagyon látványos vízesés mindössze néhány méterre a parkoló(k)tol. Bár április végén nem volt még tömeg, a parkoló méretéből következtetve jobb, ha korán reggel jöttök, ha szeretnétek nyugodtan nézelődni, fényképezkedni. Érdemes.

A vízesés 183 méter magas, és több oldalról is körbejárható a különböző parkolókban megállva. Edzettebbek akár le is sétáhatnak. 400-600 méter szintkülönbség a 2-4 kilométeres útvonalon, és körülbelül 2-3 órát vesz igénybe.

Szállás: Ingrids Apartments

Bergen látnivalói

Bergen látnivalók

Bergen a kedvenc norvég városom, és elég nagy lelkiismerti kérdést csináltam belőle, hogy kihagyjuk-e, vagy sem ezen az úton. Így végül csak régebbi képeket tudok mutatni, szorri. A Bryggen a színes hazaival a világörökség része, és a város leglátványosabb épületei találhatóak itt.
Ezen kívül érdemes még felkeresni:

  • Fløibanen fogaskerekű (Fløibanen Funicular)
  • Hanseatic Museum, a Hanza-kereskedelmi útvonalról és a múltról
  • Johanneskirken, a város legnagyobb temploma
  • Halpiac
  • a 13 századi Bergenhus erőd
  • Norwegian Fisheries Museum, a halászatról

Szállás: Citybox Bergen

Jotunheimen Nemzeti Park és a leglátványosabb utak egyike

A hóhelyzet miatt csak átutaztunk ezen a csodás nemzeti parkon. Ilyenek voltak az utak és a környék:

Jotunheimen Nemzeti Park és a leglátványosabb utak egyike Norvégiában

Ha nyáron jártok itt, mindenképp ajánlani tudom a túrákat a Spiterstulen menedékház (lodge) környékén. Ki akar Norvégia legmagasabb csúcsaira felmászni a Jotunheimen-hegységben?

Jotunheimen Nemzeti Park nyáron
Jotunheimen Nemzeti Park és egy rénszarvas

A beszámoló második felére olyan helyeket gyűjtöttem össze, ahol már korábban jártunk, de ebbe a három hétbe nem fért bele, mivel inkább a világ végén teázgattunk és nézelődtünk, ahelyett, hogy plusz kilométereket adtunk volna az úthoz. Viszont, ha kicsit szorosabb tempóban utaztok, akkor ezek is beleférhetnek könnyedén.

Geiranger-fjord és falu

Geiranger-fjord

A leglátványosabb fjordként számontartott Geiranger-fjordot mindenképp érdemes felkeresni. Akár hajóval, akár autóval is megközelíthetö. A fjord at UNESCO világörökség része és több vízesést is meglátogathatunk, a leghíresebbek: De syv søstrene (“the Seven Sisters”), Friaren (“the Suitor”) és Brudesløret (“the Bridal Veil”).

Szállás: Havila Hotel Geiranger

Norvég fatemplomok

Norvég viking fatemplom

Az első norvég utam egyik fő eleme volt, hogy minél több tradícionális fa templomot meglátogassunk. Lenyűgöztek látatlanban is ezek a régi (némelyik viking kori) templomok. Ha gondoljátok, adjatok ezeket is az útvonalatokhoz:

  • Gol
  • Undredal
  • Roldal
  • Kaupanger
  • Reinli
  • Hopperstad
  • Urnes
  • Borgund
  • Heddal

Ålesund – Kristiansund és az Atlanti-út

Atlanti-út

Ezen az úton mindenki szeretne vezetni… 🙂 A 64-es főút a leglátányosabb norvég utak egyike. Az egyetlen egy „probléma”, hogy elég messze esik mindentől és sok plusz kilométert jelent.

Szállás: City Apartments Aalesund

Trondheim látnivalók

Trondheim

Norvégi harmadik legnépesebb városát is érdemes útba ejteni. Nem utolsó sorban itt található a világ legészakibb villamosvonala is (Gråkallbanen).

És ha már itt vagyunk, nézzük még meg a következő attrakciókat is:

  • Nidarosi katedrális
  • Old Town Bridge (híd)
  • Kristiansten erőd
  • Munkholmen (a Szerzetes-sziget)
  • Trøndelag Folk Museum
  • bicikli lift (lásd alább a képen!)
Bicikli lift Trondheimben
 

Szállás: City Living Schøller Hotel

Irány haza – vagy északra?

Innen ismét irány Osló (ha Magyarország felé veszitek az irányt). Mi Lappföldre (Rovaniemibe), azaz haza indultunk. Ha tehetitek, menjetek észak felé. Nordkapp és a Lofoten-szigetek is életre szóló élmény.

Norvég árak

Norvégia rendkívül drága magyar szemmel. Még a finn árakhoz képest is drága (+20%), bár most már nem dobok rögtön egy hatást a több ezer forintos kenyér és alap élelmiszer árakon, mint ahogy tíz éve, az első norvég úton tettem.

Szerencsére a lakóautóban tudunk főzni, így nem kellett az őrült drága éttermekben ennünk, hogy meleg ételhez jussunk, és nem is konzerven éltünk hetekig.

Norvégia gyerekkel

Bátran állíthatjuk, hogy Norvégia jó választás gyerekkel utazóknak is. Itt írtunk arról, hogy kevesebb, mint egy hét alatt hogyan tudjtok a legtöbbet kihozni Norvégiából gyerekkel, itt pedig a 3 hetes útvonaltervünket osztottuk meg, melyet az akkor 2 évessel (és  ismét várandósan) tettünk meg.

Fontos tudnivalók Norvégiában lakóautóval és autóval utazóknak

Lakóautóval Norvégiában - Lakóautós utazás Norvégia

Alagút és útdíjak

Szerencsére 3.5 tonna alatt a személyautókra vonatkozó díjakat kell csak fizetni a legtöbb autópályán, úton, és alagúton. Mindenesetre jó, ha egy nagyobb összeget rászámolunk az útdíjakra, mivel sokszor kell kb 1000 forint körüli összeget fizetni. A legtöbb helyen automatikusan olvassák le a rendszámot.

Komp viteldíjak

Hossztól függően, kb a személyautós díj kétszerese a viteldíj.

Lezárt utak

Télen és tavasszal sok út még zárva van a hóborítás miatt, így érdemes folyamatosan tájékozódni online. Itt a hivatalos oldal. Bár norvégul van a térkép, mindenképp érdemes használni. Májusban például még sok út le volt zárva.

Lakóautós szükségletek

Friss víz feltöltés, használt víz leeresztes
Az egyik legjobb dolog Norvégiaban lakóautóval utazni, hogy rengeteg benzinkúton és pihenőhelyen lehet ingyen ivóvizet tölteni, illetve a szennyvizet leengedni (wc kazettát kimosni).
Bár először néhány éjszakát akarunk fizetős kempingekben tölteni a végül egyszer sem aludtunk olyan helyen, mindig ingyen parkolókat választottuk.
Gázt is több helyen lehet venni/újra tölteni, de elsősorban délen és a nagy városok környéken, úgyhogy egy kis eloregongolás kell, ha sok időt fogtok hidegben a természetben tölteni.

Ez egy szuper app minden lakóautósoknak!

Kövessétek a kalandjainkat Instagram-on és Facebook-on is!

A poszt affiliate linkeket tartalmazhat.

Honnan látható a sarki fény? Töltsd le az ingyenes TÉRKÉPET.

.

A szerzőről: Katalin

katalin-bio

Katalin imád túrázni, autós körutakra menni, és családjával felfedezni a világ eldugott csodáit. Amikor épp nem a finn Lappföldet járja be, akkor általában valamelyik nemzeti parkban, a hegyekben, vagy a lakóautójukban található meg valahol a világ körül.
Itt olvashatsz a kalandjairól.

Sharing is caring!